Különleges napok

Tízmilliószoros napok

Minden évben négy tízmilliószoros nap van a tibetiek szerint, melyeket "nagy" buddha napoknak hívnak. Ezeken a napokon a pozitív és a negatív cselekedetek hatása tízmilliószorosára erősödik meg. Hagyomány szerint jeles alkalmak, melyek Buddha életének jelentős eseményeinek állít emléket.

 
 

Az első tízmilliószoros nap: magyarul a vajmécsesek ünnepe. 

Ezen a napon a tibetiek hagyományosan jakvajból készült virág-, madár- vagy fa alakú lámpásokat gyújtanak, hogy megemlékezzenek Buddha csodálatos tetteiről, amelyeket követői hitének megerősítésére hajtott végre.

 

A második tízmilliószoros nap: magyarul a születés, a megvilágosodás és a halál napja. 

A holdnaptárban ugyanerre a napra esett Buddha születése, majd megvilágosodása 35 éves korában, és végül a halála, vagyis belépése a nirvánába is.

 

A harmadik tízmilliószoros nap: magyarul az imakerék ünnepe. 

Ezen az ünnepen a tibetiek Buddha első beszédére, a Négy Nemes Igazság tanára emlékeznek.

 

A negyedik tízmilliószoros nap: magyarul a mennybemenetel napja. 

Ezen a napon Buddha az égiek közé ment, hogy tanításait az isteneknek is elmondja és köszönetet mondjon az édesanyjának, amiért segített neki kiszabadulni az élet körforgásából.

 
 

 

Tízmilliószoros napok 2022-2030

2022.02.16. 2022.05.16. 2022.08.01. 2022.11.15.

2023.03.07. 2023.06.04. 2023.07.21. 2023.11.04.

2024.02.24. 2024.05.23. 2024.07.09. 2024.10.23.

2025.03.14. 2025.06.11. 2025.07.28. 2025.11.11.

2026.03.03. 2026.05.31. 2026.07.18. 2026.11.01.

2027.02.21. 2027.05.20. 2027.07.07. 2027.10.22.

2028.03.11. 2028.06.07. 2028.07.25. 2028.11.09.

2029.02.28. 2029.05.27. 2029.07.15. 2029.10.29.

2030.02.18. 2030.05.17. 2030.08.03. 2030.11.17.

 
 

Mit érdemes tenni tízmilliószoros napokon?

Gondoljuk át, amit szeretnénk megteremteni az életünkben és a világban. Tudatosítsuk a céljainkat, pontosítsuk amit el szeretnénk érni. Lelki béke, harmónia, bőség, jólét, bölcsesség, egészség, stb.

Szeretettel gondoljunk családtagjainkra, rokonainkra, barátainkra, közeli és távoli ismerősökre, ismeretlenek emberekre, minden érző lényre. Nemcsak az emberi létforma létezik, ez csupán az egyik a létezés hatféle formája közül.

Ezekre a napokra időzítsük a lelki terhektől, negatív érzésektől való megszabadulást. Egyértelműen nyilvánítsuk ki, amitől meg szeretnénk válni.

Végezzünk spirituális gyakorlatokat. Gyújtsunk fehér színű gyertyát és füstölőt, meditáljunk. Látogassunk meg szakrális helyeket. Céljaink eléréséhez tegyünk felajánlást.

Minden tett, szó, gondolat tízmilliószoros erővel hat vissza ránk és a környezetünkre. Minden, amit ezen a meghatározott négy napon cselekszünk, kimondunk, vagy akár csak gondolunk, tízmilliószoros erővel lép működésbe és tízmilliószoros erővel valósul meg, mint a holdév többi napján.

 

Százszoros napok

A tibetiek szerint minden Újhold és Telihold napja százszoros teremtő vagy romboló erővel bír, a holdciklus többi napjaihoz viszonyítva. Ezeken a napokon sokkal érzékenyebbek vagyunk, erősödnek az intuíciós képességeink, fogékonyabbá válunk a lelkünkben zajló folyamatokra. 

Minden tett, szó, gondolat százszoros erővel hat vissza ránk és a környezetünkre. Minden, amit Telihold vagy Újhold napján cselekszünk, kimondunk, vagy akár csak gondolunk, százszoros erővel lép működésbe és százszoros erővel valósul meg, mint a holdhónap többi napján.

 

Mit érdemes tenni Újhold és Telihold napján?

Lényeges döntések meghozni, fontos találkozásokat szervezni, spirituális tevékenységeket végezni.

Szenteljünk nagyobb figyelmet az aznapi cselekedeteinkre, a beszédünkre, a gondolatainkra.

Kiváló lehetőség adódik a valódi spirituális tapasztalatok megszerzésére.

 
 
Újhold napján vágjunk bele új dolgokba! 

Tisztázzuk a félreértéseket, könnyen lehetünk nyitottak és őszinték magunkhoz és másokhoz. Merjünk megújulni és elmozdulni a holdpontról. 

 

Telihold napján végezzünk nagytakarítást! 

Szabaduljunk meg a zavaró érzelmektől, zavaros gondolatoktól, vagyis teremtsünk rendet a szívünkben és a fejünkben. Merjük elengedni a nem működő kapcsolatokat és a méltatlan helyzeteket a benne lévő szereplőkkel együtt, hogy legyen helye az új kapcsolatoknak, új helyzeteknek, új embereknek. 

 

Holdnaptár

Újhold és Telihold dátumok

 

  

 


 

 

Holdnaptár